Napi Vegan

Napi Vegan

Tudtad? A zselatin valódi arca

2016. november 04. - NapiVegan

mibol_van_a_zselatin_mindennap_vegan_blog_5.jpg

A zselatin az egyik leggyakoribb élelmiszeripari adalékanyag, amely az üzemek csarnokai mellett szinte minden háztartásban megtalálható. Használják gumicukrokhoz, fagylaltokhoz, csokoládé töltelékekhez, torták krémjébe és tetejébe, ízesített joghurtokba, margarinba és lekvárba hogy tartást adjon az adott "élelmiszernek", de a gyógyszeripar is előszeretettel használja. Színtelen, szagtalan, szinte ízetlen anyag, amely por vagy lap formájában kapható, tehát abszolút semleges valami. Így érthető, hogy sokakban fel sem vetődik az eredete, vagy hogy miből állítják elő.

Nos, a zselatint a hús- és bőripar melléktermékeként megmaradt, elsősorban szarvasmarha és sertés vágóhídi hulladékából, azaz bőrből és csontokból főzik ki, majd hidrolízissel nyerik ki a szövetekből a kollagént. Amúgy nemrég jelent meg a piacon a halmaradványokból előállított zselatin is. Az élelmiszerek csomagolásán E441-ként is találkozhatunk vele az összetevőlistában. A 1,5 perces videót érdemes végignézni. :)

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapvegan.blog.hu/api/trackback/id/tr8411918023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balogh z 2016.11.04. 20:24:08

Nem igazán erőltette meg magát a cikkíró.. :\

teddybear01 2016.11.04. 21:47:33

Európában állati eredetű. Ez közismert.
Dél-Amerikában viszont a vörösmoszatból és a barna óriásmoszatból is állítanak elő zselatint, ami teljesen ugyanolyan. megkülönböztethetetlen.

NapiVegan 2016.11.04. 21:53:57

@teddybear01: A moszatokból kivont anyagot nevezik agar-agarnak. :) Magyarországon is lehet kapni.

bbalintus 2016.11.04. 23:49:44

És akkor mi van? A kocsonya is azért kocsonyásodik meg, mert van benne sertéscomb meg bőr.

Genius2 2016.11.05. 00:12:06

Hát ez qrva gusztustalan. (Mármint a kép a sok állati gerincről meg a rakodógépről) Kinek jutott az eszébe ez a "zseniális" átverés???

odamondó 2016.11.05. 01:18:55

Juuuuuuuuj MOST MI LESZ????

Rwindx 2016.11.05. 02:14:29

Én por formájában veszem, beleteszem egy csomó "szaftosabb" kajába, de legjobb ha az ember főz egy jó kocsonyát vagy csont/húslevest.
Jót tesz az izületeknek, porcoknak, de a növényi szart sem ér.

2016.11.05. 02:45:09

Állatokat eszünk. Hűbazz, ki gondolta volna! Zselatint önmagában nem eszem, az meg, hogy egyes ételekben van, nem izgat. Haribo gumimacit már nem eszem, de régen ettem, amikor kaptam. Problem?

midnight coder 2016.11.05. 05:28:11

Nincs ezzel semmi baj, ha az ember épelméjű. Persze, ha valaki pszichiátriai eset, és nem tudja megkülönböztetni az embert az állattól, akkor ez valóban probléma lehet. De ez ügyben kérdezze meg inkább kezelőorvosát, gyógyszerészét, és ne indítson felesleges postokat az indexen.

mpl 2016.11.05. 07:36:55

@Rwindx: a növényi-agar agar-sem rossz, a mikrobiológiában évtizedek óta használják táptalajnak, mert tiszta, tele van vitaminokkal, megfelelő a sótartalma, vagyis nem igaz, hogy szart sem ér, nem rosszabb, mint a jó kocsonya-alapanyag, inkább vegáknak ajánlható, mert azért egy jó kocsonya malacbol van, nem algából. :-)))

OvisAries 2016.11.05. 07:54:49

nem latom a problemat...zselatint hasznalok, cukros gumiizeket nem vasarolok, keszeteleket sem. A problema nem a zselatin hanem a nagyipari elelmiszer termeles/gyartas.

Most nyissa ki mindenki a hutojet, kamrajat es nezzen korbe, hogy mi is van ott.
Az enyemben is vannak meg problemas darabok (leveskocka pl), ami viszont nincs:
Margarin
Omlesztett sajt, felvagott
Gumicukor, szoja cuccos, szinezekes csokik, edessegek
Csirkefalatkak, halrudacskak
Gyumolcs joghurt, salataontetek
Elogozolt rizs
Uditok, gyumolcslevek
Tiz evig eltarthato peksutemenyek
Nem peneszedo kenyer
Levesek, szoszok porbol
Keszetelek

Az utobbi evekben probaltam valtoztatni, talan 15-20 eve kezdodott a folyamat, meg a fbook etc kor elott. A konyhapulton felejtodott egy szeletelt, teljeskiorlesu kenyer, eredeti csomagolasaban, zacskoban. Amikor a kenyer ket honap utan is ugyan ugy nezett ki, nem peneszedett meg, nem szaradt ki, egyszeruen semmi nem tortent azzal a kenyerrel, na akkor elgondolkodtam. Edesanyam tartositoipari mernokkent elmagyarazta, hogy miert nem majd mondta adjunk meg egy honapot a kenyernek.
Eredmeny: valtozatlan minden, mintha csak a polcrol emeltem volna le aznap a boltban a kenyerket.

Azota nem eszem kenyeret, ha igen akkor azt en sutom (bar az igen igen sz@r).
Helyette zabkelszet eszem, nem a magyar edes fajtat, hanem ami csak sot, oliva olajat, zabot es szodabikarbonat tartalmaz.

Teljesen kikerulni nem lehet a feldolgozott kajakat, a mai vilagban ez nem realis, de csokkenteni igenis lehet a fogyasztasukat.

mcc 2016.11.05. 08:07:41

Jó, de ez egy vegán blog, itt érthető az irtózás. És valóban van növényi hasonló gélképzó, agar pl. karragén alginát stb,, hát figyeljenek oda, ha nekik ez fontos. A kommentelők nagy része mintha nem nézte volna meg a blog címét.

rnz 2016.11.05. 08:53:46

És a szegény, ártatlan növényeket mikor veszi valaki végre a szárnyai alá?

Azért elég vicces, amikor a vegánok a hússal foglalkoznak. Mintha valami kényszeres küldetésük lenne állandóan bizonygatni másnak és maguknak, hogy mennyire nekik van igazuk, az emberi szervezet felépítése meg minden bizonnyal csak egy tévedés. Mintha egy túlsúlyos blog azzal foglalkozna, hogy mennyire rossz a kóros soványság. Általában inkább röhejesek, mintsem elgondolkodtatóak.

bbalintus 2016.11.05. 09:13:49

@mcc: De megnéztem, de ennek a cikknek semmi értelme sincs. Ha leírná, hogy miért baj, hogy disznóbőr meg -csontból készül, akkor lenne értelme, azzal lehetne egyetérteni meg egyet nem érteni. De az nem indok, hogy az a baj, hogy disznóbőr meg -csontból van.

mcc 2016.11.05. 09:19:01

@bbalintus: dehát egy vegánnak ez önmagában baj. Nem értem, milyen külön indoklást szeretnél. Önmagában baj, hogy állati eredetű és kész.

new_boy_on_the_block 2016.11.05. 09:20:54

Valaki elmagyarazhatna ezt a vegan dolgot nekem. Szeretem en is az allatokat de meg tudom kulonboztetni a vad, a haszon es a hazi allatot. Ertem azt is, hogy a vilag rendje, a biologiai felepitesunk es a tortenelmunk resze a hus eves. Nem csinalok ebbol problemat, nem kotodok egy diszno vagy szarvasmarhahoz sem (pedig kiskoromban volt nekunk is). Azt is ertrm, hogy ha mindenki vegan lenne akkor nem lehetne annyi etelt termelni a foldon amennyi eleg lenne 8 milliard embernek. Szoval, miert is lesz valaki vegan es akar folyamatosan meggyozni arrol, hogy legyek en is az?( Egy csomo jardara rajzolt szovegen szerepel ez Pesten )

ivivan 2016.11.05. 09:23:00

@OvisAries: Érdekes, hogy szerinted a saját készítésű kenyér "sz@r". Mi lassan 10 éve sütünk kenyeret és sokkal jobban szeretem, mint a bolti kalács jellegű kenyérnek nevezett semmiket.

És érdekes, hogy neked nem romlott meg a bolti kenyered. Nekünk pár nap alatt megpenészedik a szeletelt kenyér, ha éppen veszünk (a meleg szendvics abból jó igazán)

ivivan 2016.11.05. 09:24:45

@mcc: ez oké, de pont a zselatinnal jönni, ami állatipari _hulladékból_ készül? A szerencsétlen állatnak addigra már mindegy - csak ennyivel is kevesebbet dobunk ki és ennyivel többet hasznosítunk föl belőlük...

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 10:10:28

@ivivan: "Nekünk pár nap alatt megpenészedik a szeletelt kenyér,"

ellenőrizd a páratartalmat a konyhában ha ez mindig előfordul.

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 10:13:08

Tegnap bablevest főztem, répa meg hagymahullákat szeleteltem. Aztán szórtam a forró vízbe százával a bab mumifikált tetemeit. Kemény az élet.

OvisAries 2016.11.05. 11:26:15

@ivivan: felreertettel :D amit en sutottem volt sz@r!
En a hisszu kelesztesu kovaszos kenyerrel kiserleteztem, sajnos nem tul jo a sutom, egyszeruen nem jott ossze. Elesztot nem hasznalok, nem veletlenul, nezd meg a Cooked cimu sorozatot, negy resz ha jol emlekszem, nem tudom a magyar netflixen fent van e. Na a kenyeres resz utan (levego a cime) dontottem el, hogy az elesztot is iktatom az etrendbol. Egyebkent mindenevo vagyok, a tiszta, gyarilag feldolgozatlan elelmiszereket preferalom, majd en feldolgozom oket. ;)

OvisAries 2016.11.05. 11:28:35

@ivivan: eleszto temaban, nem teljesen iktattam ki az etrendembol, karacsonykor 1 deka kerul a hat rud beigli tesztajaba, husvetkor 5 deka a kalacs tesztajaba. Mert esendo vagyok en is, ezekrol teljesen lemondani nem tudok, de ezek az etelek nem reszei a mindennapos taplalekaimnak. :)

ivivan 2016.11.05. 12:37:54

@eßemfaßom meg áll: a páratartalom nagyon magas. Fölösleges ellenőriznem - tenni persze nem tudok ellene :-(

ivivan 2016.11.05. 12:40:56

@OvisAries: hát élesztő nélkül nem nagyon lehet kenyeret sütni (a kovász is az). Ha nagyon ellene vagy az élesztőnek, akkor használj szódabikarbónát - azzal lehet gyors kenyeret csinálni, de az tényleg nem jó. Mi simán élesztőporral csináljuk a kenyeret - teljesen jó és sokkal könnyebb kezelni.

A Cooked sorozatot biztos nem fogom megnézni semmilyen Netflixen, mivel nem vagyok előfizetve rá. És amúgy se hiszem, hogy sok újat mondana: az az élesztő lényege, hogy széndioxidot termeljen - ettől lesz a kenyér laza, puha (nem annyira persze, mint a bolti)

CoolKoon 2016.11.05. 13:13:16

Jajistenem.....ha a posztoló már vette a fáradságot és megpróbált utána nézni, hogy miből van a zselatin, végezhetett volna alaposabb munkát is. A zselatin ugyanis hidrolizált kollagén. Aki járt gimibe, annak tudnia kell, hogy mi az a hidrolízis (a kémiaóráról) és hogy mi az a kollagén (biológiaóráról). Na most a fő kollagénforrás a bőrön és a nyesedéken kívül a porcok, nem a csont (hol tartalmazna a csont kollagént?!). Azon kívül mint tudjuk, a hidrolízis a víz kötésfelbontó erejét használja fel a reakcióhoz. Kollagén előállításánál a folyamatot tudtommal sósavval katalizálják. Amíg viszont a hidrolízis nem megy végbe, a sósavnak végig ott kell lennie (és nem szabad semlegesülnie), mert különben a folyamat leáll/rettenetesen lelassul. Már csak ezért is erősen félrevezető a képen szereplő "savazás és lúgozás egymás után" szöveg is. Mivel az ilyen apróságok a posztert/poszterinát szemmel láthatóan nem zavarták, feltételezem, hogy nem (szakirányú) szakközépiskolába járt a lelkem (ha járt egyáltalán középiskolába). Annyit tennék még hozzá, hogy pontosan ezek az "apró" csúsztatások, féligazságok meg (helyenként) ordas hazugságok azok, amik miatt irtózok a vegetariánus/vegán propagandaanyagoktól. Ez ugyanis felveti a kérdést, hogy nem értelmetlen-e az egész, ha úgy érzik, hogy folyamatosan hazugságokra/csúsztatásokra kell vetemedniük a meggyőzéshez....

U.I. Az idióta vélekedések ellenére a nyesedék is nagyrészt hús, bármit is hazudoznak róla az önjelölt dietetikusok. Rossz minőségű hús, de attól még hús.

CoolKoon 2016.11.05. 13:14:18

@CoolKoon: természetesen a "kollagén előállításánál" mondatban a kollagén helyett zselatint akartam írni.

2016.11.05. 13:46:40

@mcc: "Önmagában baj, hogy állati eredetű és kész."

Igen, ez a minden észérv nélküli "indoklás", hogy csak mert állati eredetű, az a baj. Ebből látszik, hogy a vegánizmus egy vallás. Vallásokban vannak ilyen levegőben lógó kinyilatkoztatások.

mcc 2016.11.05. 14:28:34

@karandash: Hát igen, valóban vallási jellegű. No és? Akkor az.

Lady.Bird 2016.11.05. 14:50:14

@CoolKoon: Meg fogsz lepődni: a csont nagyon nagy része kollagén, mint ahogy a bőr irha része is az, és az inak is.I-es típusú kollagénmolekulából álló rost van ezekben, persze a csontban van még sok szervetlen só is. A porcban II-es típusú kollagénmolekulából való rostok vannak. A kollagénmolekula fehérje, csak kevésbé értékes, mint a hús fehérjéje (más az aminosav-összetétele, a hús fehérjéje jobban hasznosul, és a húsban még vas és egyéb anyagok is vannak, amiket másból nehéz bevinni). Érdekes tulajdonsága a kollagénnek, hogy zselatinszerű anyagot (enyvnek is használják) képez főzés után - ezt használjuk ki, a gumicukorban meg a tortazselében merő szórakozásból.

Egyébként megnéznék hasonló filmet a bionövények előállításáról: érdekelne az a rlsz, amikor a földek trágyázásához használt állati ürülék "termelését" látnánk visszafelé, a jó kis bio-paradicsom-szüret előzményeként...

tüszimanó 2016.11.05. 16:16:57

@OvisAries: ugye az megvan, hogy a kovász is élesztő csak jobb a marketingje

zsoci 2016.11.05. 16:17:31

Nem tök mindegy miből készül, ha finom? Amúgy mi is pontosan a gusztustalan azon, hogy maradékot hasznosítanak? Nem értem ezt a fintorgást!

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 16:18:03

@ivivan: hogyne tudnál.

szellőztetés, páramentesíő, fregoli helyett szártógép stb...

ivivan 2016.11.05. 16:42:59

@eßemfaßom meg áll: Ez mind megvan (90%-ról levittük ezzel 60-70%-ra) - és most mi jön?

Ariane40 2016.11.05. 18:16:04

Hová lettek a délelőtti kommentek???
Nem tetszik a bloggernek, ha rámutat valaki az ostobaságra?

ROTFL

Ariane40 2016.11.05. 18:16:42

@CoolKoon: 5*-os hozzászólás! Gratula! :-)

Ariane40 2016.11.05. 18:17:52

@rnz: Erre is egy big LIKE! :-)

midnight coder 2016.11.05. 18:30:14

Amúgy vicces lehet, amikor valaki megtér vegánnak, és nyilván azzal kezdi a vegán életét, hogy elaltattatja a kutyáját-macskáját. Mert hogy ezek az állatok ragadozók, akik csak úgy tudnak életben maradni, ha sok-sok más állatkát ölnek le ezért - azaz végső soron a vegán állattartó hobbijának a kedvéért.

ivivan 2016.11.05. 18:46:59

@midnight coder: sajnos a vegánok képesek a kutyájukat és macskájukat is vegán étrendre kényszeríteni :-(

CoolKoon 2016.11.05. 18:47:59

@Lady.Bird: Oké, közben utána néztem, tényleg van kollagén a csontokban is. Hogy nagyon nagy része az, azt nem mondanám, hiszen akkor nem töltené be a funkcióját (valójában a csont kb. 1/3-át alkotó szerves alkotóelemek egyike a kollagén). És igen, az inakról meg is feledkeztem, mert az is színtiszta kollagén, igen.
Egyébként a kollagénnel az a baj, hogy bár egy speciális fehérjemolekula, állítólag némely esszenciális aminosav hiányzik belőle, ezért nem jár jól az, aki fehérjedús étrend gyanánt zselatinon akarna élni.
Ami a kollagén főzését illeti, gyakorlatilag ugyanazt a hatást lehet vele elérni, mint a hidrolízissel (csak a főzés okozta bontás erősebb, így a keletkező kocsonya is jóval puhább és lazább). Ami viszont a felhasználását illeti, tudtommal az benne a lényeg, hogy a zselatin hatalnas mennyiségű vizet tud megkötni, amely a(z amúgy száraz) tortákat meg húsokat sokkal élvezetesebbé teszi (a benne tárolt plusz folyadék miatt).
"Egyébként megnéznék hasonló filmet a bionövények előállításáról: érdekelne az a rlsz, amikor a földek trágyázásához használt állati ürülék "termelését" látnánk visszafelé, a jó kis bio-paradicsom-szüret előzményeként..." - Érdejes módon az ilyesmitől nem szoktak elborzadni a vérben forgó szemekkel állatgyilkolásról beszélő ideológusok. Csak ha "báncsák a bocikot" meg hasonló esetekben....

OvisAries 2016.11.05. 18:53:27

@ivivan: javaslom a megnezeset, tenyleg. Tud ujat mondani. Tudom, hogy a kovasz is eleszto, csak "legbolkapott"....:) a film eleg jol elmagyarazza es talan kicsit helyre is teszi az egesz gluten temat.
Szodabikarbona: a soda breadek orszagaban elek, baromi finomak azok a kenyerek is de azokat sem eszem, max nagyon ritkan.

@tüszimanó: termeszetesen megvan, tisztaban vagyok a kovasz es az ipari eleszto kozotti kulonbseggel. Ugyan az ez megsem.

CoolKoon 2016.11.05. 18:56:44

@karandash: Pontosan. Ahogy gyakorlatilag a (sötét)zöld mozgalmak jelentős része is az (azok is össze-vissza szoktak hazudozni, aztán azt hiszik az ostoba pofájukkal, hogy senkinek se fog feltűnni). Aztán ott vannak még a paleodiétások, a vízeresek, a mikrógyűlölők, a hitgyülisek, a jehovisták, a szcientológusok és még sorolhatnám.

Ariane40 2016.11.05. 18:57:30

@midnight coder: .... plusz soha nem vesz bőrkabátot, bőrcipőt, hanem műanyag csizmában-cipőben termeli a lábgombákat. :-D :-D

CoolKoon 2016.11.05. 19:00:14

@ivivan: Magyarán tehát lassú, kínok közti halált biztosítani a "kedvenceik" számára. Szép. Mondjuk hál' Istennek a környezetemben lévők még nem vetemedtek ilyesmire.

CoolKoon 2016.11.05. 19:20:34

@zsoci: Én arra tippelek, hogy ezzel próbálják meg kihangsúlyozni, hogy mennyire káros az adott dolog (a megszokott "szemét + kémia = kaja" sémájukkal). A(z amúgy tejsavóból készült) fehérjeporoknál is láttam már ilyet: azt állították, hogy a savót régen kidobták, most meg táplálékkiegészítőként drága pénzért árulják. Ott is (amúgy légből kapott) szemétre hivatkozással próbálgatták bebizonyítani, hogy fehérjepor=szemét/vegyszer=méreg. Természetesen tények (meg források) nélkül.

Gekko 2016.11.05. 20:44:34

Most akkor a kollagén az szar? Ez esetben az ottoba vegánoknak van egy igen-igen rossz hírem: mi bennünk is sok sok kollagén van.
Ezt a "jó dolgunkban nem tudjuk, mit csináljunk" mentalitást igazán bírom rühelleni. Ez az egész modoros vegánság - nem keverendő a vegetáriánussal -, meddő és értelmetlen.

drmsz 2016.11.05. 20:47:05

Történelmileg úgy alakult ki, hogy anyósom főz - egyébként nagyon jól.
A probléma az, hogy olyan területen és generációban nőtt fel, amelyben a hús kincs volt, és minden napot áldani kellett, amikor az asztalra került, és ezzel a paradigmával lett háziasszony: most, amikor fussa rá, szó szerint a zöldséglevesből sem tudja kifelejteni.

Én jól elvagyok a hússal, de messze nagyobb az igényem a (csak) zöldségalapú kajákra is, mint ami e rántott hús formájú országban jellemző. Nincs ebben semmi reform, semmi nyúéjdzs vagy lázadás, egyszerűen szeretem még a spenótot és a finomfőzeléket is.

Ilyen leosztás mellé jött 4-5 éve, hogy részvényes lettem gyomorégésben, refluxban. Utánaolvasva láttam, hogy vissza kéne fogni a szénhidrátot és/vagy fehérjét. A cél érdekében a húsról volt a legegyszerűbb lemondanom - laktózérzékeny lévén a tejtermékek eleve csak mutatóba szerepeltek az étlapomon. Szóval főztem/pároltam/rendeltem magamnak, a családi konyháról legfeljebb főtt csirkehúst csipegettem.

Csináltam ezt egy jó fél éven át, és a gyomromnak jót is tett, azt hittem, minden nagyon gromek.
Aztán véradáson a beugrós vérteszten szóltak, hogy köszönik az addigi részvételemet, de minimálnívó alatt van a vasam, menjek isten hírével, egyek több gombát, zöldséget, hüvelyest, mint szoktam, és nézzek vissza 3 hónap múlva.
Tisztáztam, hogy aki nálam többet tol ezekből, az csal. Többet nem is kérdezett a dokinéni, csak mondta, hogy nem rá tartozik, de fiatal vagyok én ahhoz, hogy vegasággal csesszek ki magammal, hogy aztán inkább nekem kelljen vért adni, mint fordítva, ahogy megszoktuk: egyek vörös húst és májat.

Persze össze is állt a kép, hogy nem (csak) a családdal járó kevés alvás miatt kókadoztam a megelőző hónapokban, hanem a szétcseszett hemoglobinszint miatt. Kicsit be is szartam, mert gyerekkoromban vérzékeny voltam, más se hiányzott, mint előhozni valamit génekbe beépített kórságot. Elkezdtem egyensúlyozni, éppen annyit disznólkodni és marháskodni, amennyinek a következményeit még kis savkötővel le lehet gyűrni.
3 hónap múlva újra adhattam vért és azóta is.

Uff!

drmsz 2016.11.05. 20:50:13

@Lady.Bird: 'Egyébként megnéznék hasonló filmet a bionövények előállításáról: érdekelne az a rlsz, amikor a földek trágyázásához használt állati ürülék "termelését" látnánk visszafelé, a jó kis bio-paradicsom-szüret előzményeként..'

Csak óvatosan! Akad, akinek hozzászólástörlássel és kitiltással honorálták, hogy rávilágított a krumpli és paradicsom tisztátalan eredetére.
Érzékenyek vagyunk, mint a gyilkos mimózák.

drmsz 2016.11.05. 20:54:32

@Ariane40:

:) Szokás mondani, hogy "ha neked a hülyeség fájna..." De persze senkinek nem fáj. A hülyeség következményei annál inkább.

wouhnn 2016.11.05. 23:55:43

@new_boy_on_the_block:
A termőföldet a legjobban a növények direkt elfogyasztásában tudjujk hasznosítani.
Csak logikusan átgondolva: ahhoz, hogy egy (pl. szerencsétlen nagyipari) malacot le lehessen ölni a húsáért, 22 hetes koráig táplálják napi kb 5-6000 kcal tápanyaggal. Forrás: www.hendersons.co.uk/pigequip/Pig_growth_rate.html - a számításokat elvégeztem, ha gondolod szívesen csatolom, de a lényeg: átlagoltam a bevitt tápanyag mennyiségét, megnéztem egy átlagos disznótáp összetételét és kiszámoltam a tápanyagtartalmát, amiből kijött, hogy rövidke élete során 924e kcal tápanyagot fogyaszt el a malacka. Ez szója- és kukoricatáp, amit a malacok leginkább kapnak. Ez a termőföldből kinyert 924000 kcal, amit ha az emberekkel etetnének meg (mondjuk kenyér vagy egyéb élelem formájában), akkor az napi 2500 kcal lenne. Ami abszolút elég. Persze ez ettől még nem lesz teljes értékű tápanyag és a változatosság is kell, de ha a termőföldeket nem az állatok hízlalására hanem az emberek direkt táplálására fordítanánk, akkor bőségesen elég lenne a jelenleg használt termőterületek kb. fele. A maradékot vissza lehetne fásítani vagy goldpályát építeni rá, vagy mittudomén, amit az ember akar. A lényeg, hogy a növényi alapú étrend teljes mértékben fedezni tudja az emberek tápanyagbevitelét az állatok közbeiktatása nélkül.
Bővebb kutatás a témában, amiben a húsevő-vegetáriánus-vegán táplálkozásokat hasonlították össze a föld termelőképessége illetve a kiírtandő őserdők alapján, ha már majd sokan leszünk (sokmilliárdnyian): www.nature.com/articles/ncomms11382

2016.11.06. 02:22:08

@wouhnn: "A lényeg, hogy a növényi alapú étrend teljes mértékben fedezni tudja az emberek tápanyagbevitelét az állatok közbeiktatása nélkül."

Ez hülyeség. Amúgy meg lombikban is lehet gyereket csinálni, nincs szükség szexre. A tömegközlekedés, sőt a bicikli is helyettesítheti az autót, repülő helyett lehet hajóval és vonattal utazni.

Az emberiség féktelen túlszaporodása (már amennyiben a fekete afrikaiakat emberiség részének tekintjük) egyszerűbben megállítható lenne, mint az állattenyésztés kiiktatása. Fogamzásgátlás, művi meddővé tételt kell propagálni Fekete-Afrikában és a mohamedánista világban. Magyarországon két generáció alatt elcsökkent a gyerekszám családonként 4-5-ről 1-2-re. Nagyszüleimnek még 4-4 testvére volt.
A harmadik világ népességének kényszersterilizációja a megoldás. És akkor mindenki ehet steak-et, tonhalas szendvicset, oldalast.

new_boy_on_the_block 2016.11.06. 08:37:38

@wouhnn: kosz a valaszt de ezert lesz valaki vegan? Nem azert mert szerelmes a haszonallatokba es vedeni akarja oket?

ivivan 2016.11.06. 08:56:19

@wouhnn: ez messze nem ilyen egyszerű. A haszonállatok nagyrésze olyan táplálékot fogyaszt, amit mi nem eszünk meg. És nagyon sok olyan takarmánynövény van, amit alavetően emberi felhasználásra vetettek el, de ha nem elég jó a minősége, akkor az állatoknak adják. Ha mindenki vegán lenne, akkor az ilyen növényeket egyszerűen ki kellene dobni - ami növelné az élelmiszertermesztéshez szükséges területeket. Ugyanígy növelné a szükséges területeket a füvet legelő állatok kiesése (marha, ló, kecske stb), ugyanis füvet nem tudunk enni és sok olyan terület van, ami másra nem alkalmas.

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 09:26:45

@ivivan: Akkor nincs más hátra, el kell költözni az uszodából.

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 09:33:41

@OvisAries: "Ugyan az ez megsem" nagy siker ez a marketingnek :)

ivivan 2016.11.06. 09:39:26

@eßemfaßom meg áll: ez a terv. Már kész lenne az új házunk, ha találtunk volna kivitelezőt...

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 09:41:08

@wouhnn: Mi itt ahol élünk meg tudjuk oldani az ellátásunkat úgy, hogy benne van az étrendben a csülökpörkölt, az afrikaiak meg oldják meg a túlszaporodásukat fűevéssel ha nekik megért annyit 10 gyerek/20éves jány

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 09:46:00

@ivivan: Egyébként nem mondd, hogy egy páramentesítőgép beállításával nem lehet akármennyire levinni a párát. Van nekem egy szuterénműtermem ahol fasza 80+ volt a pára, kapott egy páramentesítő gépet ami kiszedett napi 5-6 liter vizet a levegőből és lett 50es pára. Azért ennyi és nem 40 mert 50re állítottam be az automatikát.

ivivan 2016.11.06. 09:59:24

@eßemfaßom meg áll: nekünk eleinte 12 liter/nap volt a páramentesítő teljesítménye (úgy 3-4 hónapig), de 60-70% alatt nem igazán csinál semmit (legalábbis a mienk) csak zabálja az áramot (napi ~200 forint), ezért 60% alatt leállítjuk. Rakattunk be ilyen falba szerelhető hőcserélős szellőzőt - ez kicsit segített - így most alig kell használnunk a párátlanítót, hogy 60% legyen.

Igazából az a baj nálunk, hogy a szigetelés tökéletes, viszont valamiért nagyon sok a pára. Részben mi is hibásak vagyunk, mert szeretjük a szobanövényeket, de valószínűleg az épület maga is rengeteg nedvességet tart még mindig, pedig lassan már 10 éves.

Még nyáron, folyamatosan nyitott ablakoknál se megy le 50% alá a páratartalom.

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 10:41:19

@ivivan: a 60 az teljesen jó(nak a felső határa). 50% alá meg minek is menne, föleg nyáron amikor kint is jellemzően magas a relatív páratartalom. Télen ha nagy a hideg kint akkor lehet egy szellőzetéssel gyorsba levinni, a 0fokon 99%-os kinti levegő 22fokos szobába bekerülve és felmelegedve kb csontszáraz levegővé válik.

2016.11.06. 23:19:16

Tök egészséges, én kiskanállal eszem kúraszerűen egy-egy hónapig évente párszor. Olcsóbb, mint a szépségvitamin.
süti beállítások módosítása