Napi Vegan

Napi Vegan

Torino az első húsmentes olasz város?

2016. november 27. - NapiVegan

 torino.jpg

Torino újonnan megválasztott polgármestere Chiara Appendino még nyáron jelentette be, hogy szeretné, ha városa teljesen hús mentes lenne.

Ennek érdekében pedig első lépésként a heti egyszeri húsmentes napot terveznek bevezetni, ugyanis a régióban elég nagy hagyománya van a húsevésnek. A cél elérését egy 5 éves tervben és átalakulásban határoztak meg, így lesz ideje hozzászoknia a helyieknek a változásokhoz. Az átalakulás fontos eleme, hogy az iskolák számára kidolgoztak egy edukációs projektet, amelynek során a gyerekek az állatjólétről és a táplálkozásról tanulhatnak.

A rövidtávú tervek közt szerepel továbbá a város vegetáriánus térképének elkészítése és a húsmentes nap bemutatása is, amelyet kifejezetten a turisták számára állítanak össze.

A vegetáriánus és vegán táplálkozás promótálása alapvető tényezője a környezetünk megóvásának, a városiak egészségmegőrzésének és az állatjólétnek. Vezető orvosok, táplálkozási és politikai szakértők fogják segíteni a tiszteleten alapuló kultúra tanítását és elsajátítását gyereink számára, akik a tanultak mellett bolygónkat és a rajta élő élőlényeket is megóvják - olvasható a programban.

A projektet a környezetvédők és a vegetáriánusok örömmel fogadták, azonban a helyi hentesek kétségeiket hozták fel a polgármester terveit illetően és a kulináris hagyományok figyelmen kívül hagyására hivatkoznak. Szerintük bőven elég lenne a heti egy húsmentes nap. Tiltakozásuk érthető, hiszen ők a meggyilkolt állatokból élnek.

Rövid távon lehet, hogy fájdalmasan élik meg a helyiek a polgármester programját, azonban hosszútávon fenntarthatósági, egészségügyi és állatjóléti szempontból mindenképpen jól járnak a torinóiak.

Forrás 1, 2, 3

Ha tetszett a poszt, akkor oszd meg ismerőseiddel is és kövess Facebook-on is!

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapvegan.blog.hu/api/trackback/id/tr711935571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása